A Sirokkó-Illaberek mérkőzésen történt,hogy az egyik szurkoló kezet emelt a játékvezetőre. A tettest annak rendje és módja szerint előállították. Az ügy sima volt és egyszerű, majdhogynem érdektelen. És akkor... elkezdődött a tárgyalás! ............................................................................ - A vádlott álljon fel! Neve? - Bíró vagyok, kérem... - És hol van a vádlott? - Hogyhogy hol van, drága bíró úr? Hát én vagyok! Bár nem szívesen... - Nézze kérem. Az imént azt mondta, hogy maga a bíró. Tehát ön kapta azt a két megrendítő pofont. - Méghogy én? Nahát, nem azért, de az a fickó még nem született meg. Egyébként sem lennék bíró semmi pénzért! - Az Isten szerelmére, hát nem éppen most állította, hogy ön bíró? - Ja, vagy úgy!... A nevem Bíró, tisztelettel. Bíró Levente. Most mondja, hogyösszehozott bennünket a sors. Ön is bíró, én is Bíró vagyok... - Én Lakatos vagyok! - harsogott ingerülten a bíró. - Foglalkozása? - Lakatos!... - nyögte kissé félénken a vádlott, és érezte, hogy ez súlyosbító körülmény. Nem csalódott... - Ember! - kezdett parázslani a bíró. - Maga ugrat engem? - Ugyan, dehogy, kérem. Nekem már az apám is lakatos volt, a nagyapám is... - Nem fogja elhinni, de nekem is!!!...Na, hol is hagytuk abba...Szóval ön is lakatos. - Kissé már keverni tetszik a dolgokat. Csak én vagyok lakatos. A Lakatos úr bíró, ugyebár. És igaz, hogy én Bíró vagyok, de azért nem vagyok bíró, hanem lakatos. A bíró hosszú kortyokkal ivott, hogy időt nyerjen. - Ön tehát Bíró Levente, lakatos. Megy ez, mint a karikacsapás, nem igaz? A további adatok felvétele, ha lehet, még ennél is gyorsabban ment. Mindössze a munkahely megnevezésének kapcsán éleződött ki ismét a helyzet. - A sirokkói járásbíróságon dolgozom - mondta gyanútlanul a vádlott. A bíró talpra szökkent. - Egyszer már eljutottunk odáig, hogy ön nem bíró! - Már hogyne volnék Bíró? - kezdett fortyogni a vádlott is. - Bíró Levente vagyok. Lakatos. - Akkor mit keres a bíróságon?! - A kilincseket javítom. Tudniillik, mint említettem, lakatos vagyok. De nem úgy, mint ön. Mert ön bíró. Annak ellenére, hogy Lakatos. A bíró a gyomrára szorította a kezét, és különböző tablettákat készített elő. - Lépjünk tovább! - suttogta rimánkodva. - Mondja el részletesen, hogyan történt a dolog. - A Mesterrel néztük együtt a meccset. Kollégám a műhelyből... - Szóval a főnöke is ott volt. - A főnököm utálja a focit. A Mester volt ott. - Megőrülök!!! Egy lakatosműhelyben tudtommal a főnököt hívják mesternek! - Egy pillanat. Nálunk a főnököt Manónak hívják. Akit Mesternek hívnak, az ipari tanuló. Mester Géza, tetszik érteni? - Nem értem, de nem is érdekel. Tovább! - Ezt mondta a bíró is! Pedig bármire megesküszöm, hogy 11-es volt! - Ne kezdje, barátom, ne kezdje. Egyszer már tisztáztuk, hogy maga a Bíró. - Most a játékvezetőről beszélek, Allahnál fényesebb orcájú bíró úr! Ez a bíró nem Bíró, hanem Levente. A bíró hörgő hangokat hallatott. - A Levente is maga! Jaj, a gyomrom! Bíró Levente!!! - Ez tagadhatatlan. Az a bíró azonban nem Bíró, mint ahogy a bíró úr sem Bíró, hanem Lakatos. Ettől eltekintve az a bíró Levente. Levente Konrád. Nincs ennél egyszerűbb dolog ezen a kerek világon. Mert például én Bíró is vagyok, meg lakatos is, mégse vagyok se Lakatos, se bíró... -...A játékvezető tehát továbbot intett. - Pontosan. Még most is megrezdül a fejem, ha erre az esetre gondolok. A Pereces hatalmas dobása egészen a tizenhatoson belülre szállt. Ez annyira meglepte a Dobót, hogy kézzel ért a labdához. Tisztán láttam! - Nem értem!...Nem értem!...- siránkozott a bíró. - Hogy jön ahhoz a pere- ces, hogy ő dobja be a labdát? Másrészt mi abban a feltűnő, ha a dobó játékos kézzel ér a labdához? Hát mivel érjen hozzá, könyörgöm, mivel...?! - Csak sorjában...csak sorjában. Először is mi kifogása van a Pereces ellen? Az ellenfél térfeléről mindig ő végzi a bedobásokat. Mint említettem, hatalmas dobása van. - Remek!...És hová teszi közben a pereceket? - A pereceket? - csuklott fel a vádlott. - Vagy úgy!...Nos, amikor azt mon- dom, hogy Pereces, akkor egyáltalán nem a lelátón péksüteményt áruló fickóra gondolok, de nem ám! Hanem Pereces Tónira, a Sirokkó balhátvédjére. Aki a lelátón perecet árul, az nem a Pereces. Azt a manó tudja, hogy hívják! - Szóval az ön főnöke tudja, hogy ki a pereces? - Kapaszkodjon meg a csengettyűjében, bíró úr. Nem tudja. A bíró lenyelte a tablettákat, és még hosszabban ivott. - De hiszen most mondta, hogy a Manó tudja. Az ön főnöke. Aki egyébként nem azonos a Mesterrel, mert az viszont ipari tanuló. Na, mit szól, hogy figyelek...? - Ennyit a perecesről! - mondta szomorúan a vádlott. - Felőlem lehet Németh is , Juhász is... - Nem lehet! - csapott le diadalmasan a bíró. - A német juhász egy kutyafajta. Na, könnyítsen a lelkén, barátom. Láthatja, hogy sok mindent tudunk... - Látom...azt látom. De azt is láttam, hogy a Dobó kézzel ért a labdához! - Mivel a bedobást kézzel végzik el. Ennyit még én is tudok, noha nem vagyok bíró! Illetve bíró vagyok, a mindenségit! - Ami a Dobót illeti, az nem a Pereces, aki a bedobást elvégezte - aki viszont nem pereces, hanem balhátvéd - , hanem Dobó István, az Illaberek középhátvédje. Foglalkozására nézve... - Tudom. Várkapitány. - Nem egészen. Csapatkapitány. - Elég!...Szóval kézzel ért a labdához. És akkor mit tett ön? - Természetesen ordítani kezdtem. "Mester!" - ordítottam. - "Maga nálam még inas sem lehetne!" A bíró elhatározta, hogy további keresztkérdéseket tesz fel, bár egy kicsit márkaparta az asztalt. - Először : miért ordította szegény Mesternek, aki maga mellett ült, hogy ő még inas sem lehetne magánál, amikor ő inas magánál? Másodszor : mit tehet szegény Mester arról, hogy a bíró nem adta meg a 11-est? - Bíró úr!...Adjon tíz évet, de ne kínozzon tovább! Én a bírónak ordítottam, hogy mester! - Pedig ő Levente! - Én vagyok a Levente! - De maga nem bíró! - De Bíró is vagyok! - Ön lakatos! - Maga a Lakatos! A bíró tébolyultan megrázta a csengőt. - Orvost!...Van orvos a teremben? - Suszter vagyok! - lépett oda egy úr a hallgatóság soraiból. - Valami baj van? - Kerítsen egy orvost, barátom! - szólt segítőkészen a vádlott. - A bíró úr, úgy látszik, rosszul lett. - De kérem, én orvos vagyok! - Akkor meg mit suszterezik itt? - Már velem is kezdik?...Dr. Suszer Árpád vagyok. Elmeszakértő, szerencsére. - A tárgyalást berekesztem! -nyögte fáradtan a bíró. - Délután folytatjuk! Az orvos néhány injekcióval helyrepofozta a küzdő feleket, úgyhogy délután megkezdődhetett a játékvezető kihallgatása. - Kérem, Bíró Levente vádlott azt állítja, hogy ön nem sípolt, amikor kellett volna. - Zavaros helyzet volt. Én mindenesetre kinéztem a Siposra, hogy int-e? A Sipos nem intett. Tehát nem sípoltam. A bíró ebben a pillanatban kezdett papírrepülőket hajtogatni az aktákból. - Hát nem magánál volt a síp? - kérdezte, de máshol járt. - A síp nálam volt. A Siposnál zászló van. A Sipos csak inthet, mert ő a partjelző. Világos? Na, és akkor a Bíró úr elkezdett ordítani... - Én...? - tért vissza a valóságba a bíró. - Méghogy én...? - Természetesen a vádlott. Erre én félbeszakítottam a játékot, és hozzájuk léptem, hogy csendre intsem őket. Azonban nekem estek, és... - Kérem, én a Mesternek akartam lekenni egy atyait - pattant fel a vádlott, de elhajolt. Ily módon történhetett, hogy a bíró sporttársat illettem a tenyeremmel. - Megpofozta önt a Bíró, vagy sem? - kérdezte a bírótól a bíró. - Kérem, engem azon a délutánon többen is megpofoztak. Hogy a Bíró úr is köztük volt-e... - Én...? - sikoltozott hisztérikusan a bíró. - Méghogy én...? - Ön tudtommal Lakatos. - Én vagyok a lakatos! - mondta vicsorítva Bíró úr. - És Bíró is vagyok! És Levente is! - Nono! - intette a játékvezető a vádlottat. - Én vagyok a bíró. És a Le- vente is. Levente Konrád. - Elég!!! - üvöltött a bíró. - Máglyára velük! Én vagyok a bíró! - Én! - Én! A verekedőket csak nagyon nehezen lehetett szétválasztani. Közben több rendőr is megsebesült. És a végén csakugyan nehéz lett volna megmondani, hogy melyikük a bíró, a lakatos vagy a játékvezető. Ezt még a Suszter sem tudta hamarjában. Pedig ő orvos volt... VÉGE ( végre )