Make your own free website on Tripod.com

Men in Black - FC Cselezdki 3:1 (1:1)

2004. április 6. Kedd 19:00, Hauszmann

Így látta: Z ügynök

Ezúttal sem volt gond a kezdő csapat összeállítása, és abban is biztosak lehettünk, hogy a cserék nem fogják megzavarni a csapatot, mivel most is csupán 5 mezőnyjátékossal és Lőrinccel a kapuban várhattuk soron következő — számszerint hatodik — mérkőzésünk kezdetét. Ettől függetlenül vidám hangulatban melegítettünk, és eközben én titkon reménykedtem, hogy nem ismétlődik meg az idény első meccsének rossz kezdése.
Ami a kezdés után történt, az felülmúlta minden várakozásunkat: az első másodperctől kezdve a kapujukhoz szögeztük az ellenfelet és 5-10 percen át olyan nyomás alatt tartottuk a kapujukat, hogy szó szerint csak pillanatokra volt csak náluk a labda, ezalatt pedig sorra alakítottunk ki gólveszélyes szituációkat az összezavarodott védők között. Ezen időszak csúcspontjaként az augusztus 20.-ai estét idéző tűzijátékot rendeztünk: 5 másodperc alatt 3 életveszélyes lövést eresztettünk meg Attila, Laci és végül Zoli révén, de sajnos egyik sem talált utat a hálóig — hol a kapus, hol egy védő, hol pedig a szerencse segített a nagy bajban lévő „Cselezősökön”. Sajnos túlélték a nehéz perceket kapott gól nélkül, és ahogy ez a fociban érvényes törvény szerint lenni szokott, a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát. Előbb 2 veszélyes kontrával (egyiknél Lőrincnek nagy bravúrt kellett bemutatni) jelezte az ellenfél, hogy nem az áldozat szerepét jött eljátszani, végül (a 3. alkalommal, hogy átlépték a felezővonalat) Laci helyezkedési hibáját kihasználva vezetést szereztek (0-1).
Csapatunkat szerencsére nem rázta meg a bekapott váratlan gól, de kellően visszafogott minket, az ellenfelet viszont felhozta a gödörből, ezáltal kiegyenlítettebbé téve az addig egyoldalú mérkőzést, bár veszélyesebb helyzeteink továbbra is nekünk voltak. A legnagyobb talán az volt, amikor egy baloldali szöglet után Laci a legurított labdát lövés helyett a rá rontó védők közt az üresen a hatoson belül hagyott András elé játszotta, aki fordulásból a hosszú kapufa mellé lőtt. Emellett talán Attila lövéseit érdemes említeni, amik rendre centikkel ugyan, de elkerülték a kaput, valamint azt, ahogy Szabi az egész pályát gőzmozdonyként zakatolva befutotta, és feltűnt mindig ott, ahol kell — ezzel megint (Isten tartsa meg jó szokását!) meghozva számunkra egyenlítést: egy kapuralövés után a kapusról kipattanó labdára ért oda elsőként megelőzve a tétova védőket, és lőtt a hosszú sarokba (1-1). Sajnos a vezetést már nem sikerült megszerezni a félidő vége előtt.

A második félidő gyakorlatilag ott folytatódott, ahol az első befejeződött, azzal a különbséggel, hogy az ellenfél ezúttal nem kényszeríttette Lőrincet bravúr bemutatására, mi pedig tovább támadtunk, ami hamar meghozta gyümölcsét. Bal oldali támadás során Attila és András játszott össze rövid passzokkal kis területen, majd utóbbi tört be a bal összekötő helyén cselezgetve a hatosra, de mire bukdácsolva az utolsó védőn is áthámozta magát szinte már maga sem tudta, hol a labda, de a kapuból kivetődő kapus sem igazán, mert az végül úgy pattant, hogy András egy méterrel az üres kapuval szemben találta magát, és nem volt rest oda bepöckölni a bogyót. (2-1)
Az ellenfél hátrányba került, de nem tudtak újítani — egyszerűen nem hagytuk őket —, a tudásbeli különbség a helyenkénti pontatlanságok ellenére magabiztos mezőnyfölényt biztosított immár. Hogy ez az eredményben is meglátsszon, arról Attila gondoskodott: egy baloldalon induló támadás kezdeteként Laci hátulról cselezett a középkör felé a rá rontó támadó elől, majd a bal szélen a felezővonalnál álló Zolihoz passzolt, aki a bal összekötő helyén a védők közül ügyesen kiugrani készülő Attilát hozta helyzetbe, aki a labdát átvéve került lépéselőnybe üldözőihez képest, majd a hatoson belülre érve a rövid alsó sarokba tüzelt (3-1).
Több gólt már nem sikerült szereznünk, bár Zoli — aki a szögletből legurított labdákat addig is rendre veszélyesen küldte kapura — egy kapufáig is jutott (hogy ez a mérkőzés se lógjon ki a sorból), és voltak óriási helyzeteink is. Az egyik ilyen eset volt, amikor a jobb oldalról begurított labdát Zoli az újabb veszélyes lövésre számító védőket becsapva ezúttal inkább a hosszú oldalon a hatosnál ácsorgó Andráshoz gurított, aki akár egyből lőhetett is volna, de nem sikerült átvennie a labdát, így valahogy beügyetlenkedte azt a kaputól 4 méterre üresen álló Szabihoz, aki viszont nem tudott mit kezdeni a derékmagasságban pörögve érkező játékszerrel, pedig már csak a félig vert helyzetben lévő kapust kellett volna átjátszani.
Miután a nagy gólarányú győzelem lehetősége már elúszott, ezért a meccs vége felé éretten — a felesleges izgalmak elkerülésére — inkább a labda megtartására törekedtünk, mint az újabb gól szerzésére, azaz nem erőletettük tovább a támadásokat, mely megadta volna az esélyt az ellenfélnek, hogy egy kontrából szorossá tegye a végjátékot. Így hát további gól nem született, mi pedig végül is elégedetten, az újabb kötelező 3 ponttal a zsebünkben mehettünk zuhanyozni.

Sajnos Attila ezúttal mintha otthon hagyta volna a góllövő cipőjét (ezúttal csak egy találatot jegyezhetett), valamint András is elég formán kívül játszott — ordító helyzeteket volt képes „elbotladozni” (igaz, a gólját viszont pont ebből szerezte) —, de Szabi csupa szív játéka és eszméletlen futómennyisége élmény számba ment. A többiek (Zoli, Laci és Lőrinc) pedig hozták a tőlük elvártat, ami így együtt végül is egy sima győzelmet eredményezett.

Bezár